2009. március 31., kedd

Ágica kedves, és figyelmes háziasszony volt a vendégek szerint


Az előételtől Péter nagyon tartott, mert nem bízott Ágica főzőtudományában, de kellemeset csalódott, mert ehető volt. A főétel az egykori villalakó saját receptje alapján készült, amivel – az est végén ő is belátta – egy kicsit melléfogott. A csipkelődős Péter szerint inkább hasonlított egy lecsóhoz, mint gasztronómiai remekműhöz. Ennek ellenére Erikának és Lacinak ízlett.

A desszert azonban annyira jól sikerült, hogy mindenki megette.

Ágica vacsoráját 31 pontra értékelték a vendégei.

Menü:


Előétel:
Legényfogó leves

Hozzávalók:

3 db nagyobb méretű sárgarépa
2 db fehérrépa
fél doboz csemegekukorica
1 kg csirkemell filé
fél citrom
1 doboz tejszín
2 evőkanál vaj

Elkészítési mód:

Szeleteljük kockára a sárga – és a fehérrépát, pirítsuk meg vajon, majd adjuk hozzá a kockára vágott csirkét és pároljuk össze. Közben egy másik edényben főzzük a levest, habarjuk, és ha minden átfőtt, összeöntjük. Hozzáadjuk a kukoricát, majd ízesítsük tárkonnyal, sóval, borssal, vegetával és petrezselyem zölddel.


Főétel:
Tejszínes-tejfölös csirkemell csíkok gazdagon

Hozzávalók:

2 db kaliforniai paprika
1 doboz gomba
30 dkg enyhén csípős kolbász
1 kg csirkemell filé
1 tejszín
1 tejföl

Elkészítési mód:

Csíkozzuk fel a csirkemell filét, a gombát vágjuk kockára, a kolbászt előtte a saját zsírjában pirítsuk meg, tegyük rá a gombát és a paprikát, olívaolajjal öntsük le. Egy másik serpenyőben süssük át a csirkemell filét, adjunk hozzá tejszínt, hintsük meg liszttel, habarjuk össze, tegyünk rá tejfölt és kavarjuk össze. Színes tésztával tálaljuk.



Desszert:
Álomhajó (banános fagyi)

Hozzávalók:

személyenként 1 banán
vanília és csoki fagyi
csoki öntet
tejszínhab

Elkészítési mód:

Hosszában vágjuk fel a banánt, majd formázzuk csónak alakúvá. Rakjuk közé a fagyit, tegyünk a tetejére tejszínt és banánlevéllel díszíthetjük.




Forrás. vacsoracsata.tv

2009. március 30., hétfő

Hajdú Péter különleges vacsorával várta vendégeit


Az előétel annyira jól sikerült, hogy vendégei egy falatot sem hagytak tányérjukon.

A főételt Erika és Ágica nem ette meg, mivel ők nem szeretik a tengeri herkentyűket. Azonban Rékának és Lacinak annyira ízlett, hogy elárulták, ha Péter ismét vendégül látná őket, biztos nem mondanának nemet.

A desszert Erika kivételével mindenkinek ízlett, szerinte túlságosan édes volt.

Péter vacsoráját 32 pontra értékelték a vendégek




Menü:


Előétel:
Réteskosárban sült sajtfelfújt

Hozzávalók:

1 csomag réteslap
2 evőkanál bertolli extra szűz olívaolaj
15 dkg reszelt trappista sajt
15 dkg reszelt karaván sajt
15 dkg reszelt anikó sajt
2 db tojás
2 dl pohár tejszín
2-3 evőkanál liszt
őrölt szerecsendió
petrezselyem zöld

Elkészítési mód:

A sajtokat összekeverjük a felvert tojásokkal, fűszerekkel, liszttel és a tejszínnel. A réteslapokat kb. 10x10-es kockákra vágjuk és a muffin sütőformákat 3-4 db lappal kibéleljük, majd megtöltjük a sajtos keverékkel.
150-160 fokos sütőben körülbelül 30 percig sütjük, majd színes salátalevelekkel tálaljuk.
Ügyeljünk, hogy pontosan a tálalás előtt süljön meg, mert rövid állás után már összeesik és nem lesz szép.



Főétel:
Fokhagymás langusztafarok

Hozzávalók:

5 db langusztafarok
2 dl tejszín
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál extra szűz olívaolaj

darált bors
pár csepp tabasco szósz
1 db zöldcitrom

Elkészítési mód:

Vágjuk fel a languszta hasán a páncélt, majd feszítsük szét és vegyük ki a benne lévő húst. Mossuk meg hideg vízzel, csepegtessük le jól, majd vágjuk 4-5 darabba. Tegyük egy tálba, reszeljünk rá a zöldcitrom héjából és a fokhagymából, daráljunk rá borsot, csorgassuk meg olívaolajjal és pár csepp tabasco szósszal. Keverjük jól össze és tegyük a hűtőszekrénybe legalább egy órára, hogy a fűszerek íze jól átjárja a rákhúst.
Elkészítéskor hevítsünk fel egy nagy serpenyőben két evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a befűszerezett rákhúst. Erős lángon pirítsuk meg minden oldalát rózsaszínűre, utána öntsük rá a tejszínt, ízesítsük sóval, majd jól forraljuk össze. Párolt rizzsel azonnal, forrón tálaljuk.




Desszert:
Kanadai juharszirup mousse

Hozzávalók:

1 pohár juharszirup
3 db tojás
1 pohár barnacukor
1 evőkanál zselatin
3 cl rum
5 dl tejszín

Elkészítési mód:

Szórjuk egy kis tálkába a zselatint, csorgassunk rá három evőkanálnyi hideg vizet, majd keverjük össze.
Üssük a tojásokat egy nagy keverőtálba, tegyük bele a beáztatott zselatint, a cukrot és öntsük hozzá a juharszirupot. Tegyük vízgőz fölé, majd addig verjük, míg kemény habos nem lesz, utána vegyük le a gőzről és hagyjuk kissé kihűlni.
Verjük fel kemény habbá a tejszínt, majd óvatosan keverjük a felvert juharszirupos habhoz.



Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 27., péntek

Bárdosi Sándor fürjes vacsorája


Az előételként felszolgált leves mindenkinek ízlett, azonban a főételtől Éva majdnem megfulladt. Mivel a fürjben apró pici csontok voltak, ami közül az egyik megakadt az elismert modell torkán.

A desszertre jobban lett és a bőséges cukortartalom ellenére duzzogva elfogyasztotta a guszta finomságot. Azonban elárulta, nagyon rosszul esett neki, hogy házigazdája nem vette figyelembe az ételkészítésnél, hogy ő nem eszik cukrot.

Bárdosi Sándor vacsoráját 36 pontra értékelték a vendégek.



Menü:


Előétel:
Fürj eszencia leves

Hozzávalók:

konyhakészfürj
sárgarépa
fehérrépa
zeller
karalábé
petrezselyem
fokhagyma
egész bors

víz

Elkészítési mód:

A megtisztított és megmosott fürjeket hideg vízben feltesszük a tűzhelyre főni. Ha felforrt, a tetejéről szedjük le a habot. Amikor a húsok félig megpuhultak, beletesszük a zöldséget a levesbe és sóval, borssal ízesítjük. Lassú tűzön tovább főzzük. Óvatosan kiemeljük a fürjeket, majd a levest átszűrjük. A zöldség- és húsbetéttel együtt csészében, forrón tálaljuk.



Főétel:
Baconba tekert füstölt fürjtojással töltött fürjpecsenye vadrizzsel

Hozzávalók:

bacon
füstölt fürjtojás
konyhakész fürj
gomba
kakukkfű
tárkony
vadrizs

Elkészítési mód:

A megtisztított fürjeket kívül-belül alaposan megmossuk, kakukkfűvel és tárkonnyal megszórjuk. Belsejüket füstölt fürjtojással megtöltjük, majd a fürjeket baconba tekerjük. A gombát alaposan megmossuk, felszeleteljük. A fürjeket tepsibe rakjuk, a gombaszeleteket mellé szórjuk és készre sütjük. Vadrizzsel tálaljuk.



Desszert:
Marcipános-mascarponés krémmel töltött barack gyümölcsmártással

Hozzávalók:

felezett barack befőtt
marcipán rúd
mascarpone
gyümölcsjoghurt
menta

Elkészítési mód:

A mascarponét és a marcipánt összedolgozzuk. A felezett barackbefőtteket megtöltjük a krémmel. Sütőbe tesszük annyi időre, hogy a töltelék rápiruljon. A tányérokra gyümölcsjoghurtot rakunk, erre helyezzük rá a barackot. A tetejét mentával díszítjük.



Forrás: vacsoracsata.tv


2009. március 26., csütörtök

Ördög Nóra vacsorája nagyon ízlett a vendégeknek


Az előételként felszolgált szegedi halászlé, annyira finomra sikerült, hogy Anikó három tányérral is megevett belőle.

Éva egy kicsit félt, hogy a főételből nem tud enni, mivel a diétája nem engedi, hogy lisztet egyen. Azonban Nóri erre is gondolt, így neki egy speciális tésztából külön adagot készített.

A desszert előtt Anikó egy kicsit lepihent, mert annyira tele ette magát, hogy nem bírt beszélni. Ám mikor erőt vett magán, gyorsan visszaült az asztalhoz, hogy elfogyassza az ínycsiklandózó illatú finomságot.

Nóra vacsoráját a vendégek 39 pontra értékelték

Menü:


Előétel:
Szegedi halászlé

Hozzávalók:

3 db ponty
fél kg vöröshagyma
4 db halászlékocka
2 db fűszerpaprika
olaj

őrölt paprika

Elkészítési mód:

A halászlé elkészítése egy igen hálátlan feladattal kezdődik, amihez nem árt, ha kéznél van egy erős karú és idegzetű férfi, mint Nórinál a Nagypapája. Rutinosabbak vásárolhatnak eleve megpucolt, kifilézett halszeleteket, de a szegedi halászlé mégiscsak az átpasszírozott, sűrű levétől az igazi, aminek elengedhetetlen alkotóeleme a hal feje.
Miután a halak pucolásával végeztünk, vágjuk őket ujjnyi vastag szeletekre.
Hámozzuk meg és kockázzuk fel a hagymákat, majd pici olajon dinszteljük meg őket. Mikor üvegesre párolódtak, adjuk hozzá a halfejeket, egy kis sót és annyi vizet, hogy ellepje a fazék tartalmát, majd főzzük az egészet puhára. A gyorsfőző edény ennél a műveletnél nagy segítség lehet.
Ha átfőttek a halfejek, csontozzuk ki, majd a hagymával és az alaplével együtt turmixoljuk össze és szűrjük át.
Olajon pirítsunk fűszerpaprikát, öntsük fel egy kis vízzel és adjuk hozzá az átpasszírozott alaplevet. Ezután rakjuk bele a halászlékockákat, a sót, a borsot és a csípős paprikát. Az egészet forraljuk fel és adjuk hozzá a halszeleteket. Körülbelül fél óra szükséges ahhoz, hogy teljesen átfőjenek, és kész is a halászlé!



Főétel:
Kemencében sült túrós csusza házi készítésű tésztából

Hozzávalók:

30 dkg liszt
2 db tojás

túró
tejföl
házi sonka

Elkészítési mód:

A liszt, a tojássárgája és némi víz felhasználásával gyúrjunk kemény tésztát, majd hagyjuk pihenni. Közben a házi túrót egy kis tejföllel keverjük össze és ízlés szerint sóval ízesítsük.
A tésztát gyúródeszkán sodrófa segítségével nyújtsuk vékonyra és hagyjuk száradni. Érdemes ezt egy nappal korábban megtenni, mert így van ideje a tésztának teljesen kiszáradni. Ha nincs időnk kivárni a teljes száradást, akkor csíkozzuk fel a tésztalapot. A tésztát a szokásos módon főzzük meg, miközben a házi sonkát felkockázzuk és serpenyőben megpirítjuk.
A kifőzött tésztát keverjük össze túróval, tegyük egy tűzálló tálba, a tetejére pedig szórjunk „pörcöket” és az egészet süssük össze egy felfűtött kemencében. Majd tejföllel tálaljuk.



Desszert:
Madártej

Hozzávalók:

1 liter tej
2 evőkanál vaníliás pudingpor
4 tojás fehérje
1 evőkanál citromlé
vaníliás cukor vagy édesítő

Elkészítési mód:

A tojás fehérjét egy kis cukorral vagy édesítővel, valamint a citromlével verjük habbá. 1 dl tejet vegyünk külön, a többit pedig forraljuk fel. A külön vett tejben csomómentesen keverjük el a vaníliás pudingport és adjuk a forrásban lévő tejhez a vaníliás cukorral. (Ezt is lecserélhetjük édesítőre.) Ha megjelentek az első „buborékok”, húzzuk le a tűzről és „simítsuk rá” a tojáshabot úgy, hogy a habréteg teljesen befedje a tejet. (Így a tojáshab is átgőzölődik.)
Várjuk meg, amíg teljesen kihűl és tálaláskor szaggassunk „csinos” fehér gombócokat, amit gazdagon öntözzünk meg a vaníliás tejjel.




Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 25., szerda

Horváth Éva vacsorája olyan finom volt, hogy vendégei a tízujjukat megnyalták


Éva előétele mindenkinek ízlett.

A főételként szervírozott wellington bélszín is remek választás volt Éva részéről, mivel olyan finomra sütötte, hogy a Fókusz műsorvezetője, Anikó mind a tíz ujját megnyalta utána.

A desszertre azonban senki sem figyelt, csak pik-pak megették, mivel az örök mókamester megint alakított.

Éva vacsorájára a vendégek 37 pontot adtak.





Menü:


Előétel:
Sajtfondu

Hozzávalók:

krémsajtok (többféle ízben, a lényeg, hogy legyen benne füstölt sajt)

bors
zöldségek (zeller, répa, uborka)
húsok (virsli, főtt sonka, selyemsonka)

Elkészítési mód:

A krémsajtokat melegítsük fel egy fondu tálban és vágjuk csíkokra a zöldségeket, a húsokat pedig kockákra.



Főétel:
Wellington bélszín

Hozzávalók:

1,5 kg bélszín
500 g gomba
20 dkg libamáj
1 csomag leveles tészta
10 db burgonya
1 fej brokkoli
2 db tojás sárgája
1 pohár tejföl
20 dkg bacon
10 dkg trappista sajt (reszelve)

Elkészítési mód:

A bélszín mindkét oldalát hintsük meg sóval, majd daráljunk rá borsot. Csorgassuk meg olívaolajjal, majd pár órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a húst. A bepácolt húst forró serpenyőben mindkét oldalán elősütjük.
A gombából pépet készítünk, beletesszük egy serpenyőbe, majd sóval és őrölt borssal fűszerezzük. Amikor már elfőtt a saját párolóleve, meghintjük pár evőkanál liszttel, majd összekeverjük és levesszük a tűzről. Ha kissé kihűlt, belekeverünk 1 db tojás sárgáját.
Tegyük az elősütött bélszíneket egy tepsire, majd fedjük be a tetejét a gombapéppel, helyezzünk rá libamájszeleteket, majd csomagoljuk be a leveles tésztával. Tegyük forró sütőbe és 180 fokon süssük körülbelül 35-40 percen keresztül. Ha elkészült, szeleteljük egy centi vastagságúra, majd párolt brokkolival és sült héjas burgonyával körítsük.



Desszert:
Rétes kosárka bazsalikomos epersalátával

Hozzávalók:

1 kg túró
1 csomag leveles tészta
10 dkg mazsola
édesítőszer
1 doboz tejföl
1 citrom héja
rétestészta
2 db joghurt
eper
bazsalikom
méz
gyömbér

Elkészítési mód:

Keverjük össze a túrót a tejföllel, az előre beáztatott mazsolával és a citrom héjával. Majd tegyük bele a leveles tésztába, aztán süssük a sütőben 10 percig. Csöpögtessük le joghurttal. Keverjünk még bele egy kis mézet, gyömbért, a tetejére pedig epret rakjunk és hintsük meg bazsalikommal.




Forrás: vacsoracsata.tv


2009. március 24., kedd

Szőke András ételeiért teljesen odavoltak a vendégek


Az előételként felszolgált sonkába göngyölt aszalt szilváért odavoltak a vendégek.

A főételért szintén odavoltak és a hozzá készített kenyérért is. Olyannyira ízlett mindenkinek, hogy a népszerű Cool tévés műsorvezető – aki évek óta nem eszik kenyeret - beadta a derekát és megevett egy szeletet.


András összesen 39 pontot gyűjtött be a vacsorájáért vendégeitől.


Menü:


Előétel:

Sonkába vagy baconba göngyölt aszalt szilva

Hozzávalók:

aszalt szilva
sonka vagy bacon

Elkészítési mód:

Az aszalt szilvákat darabonként betekerjük sonkával vagy bacon szalonnával. Ezután tűzálló tálba rakjuk, majd 200 fokos sütőben 10 percig sütjük.


Főétel:

Szarvaspörkölt bográcsban Szőke módon

Hozzávalók:

5 kg szarvas
5-6 nagy fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
színes bors
fekete bors
babérlevél
piros paprika
kömény
gyömbér
5-6 szál petrezselyem
sárgarépa
1 zellergumó
szárított gomba
2 dl sör
1 dl pálinka
2-3 paradicsom
3 zöldpaprika
2 dl vörösbor
tej

Elkészítési mód:

Pácolás: A húst a főzés előtti napon kicsontozzuk, felkockázzuk és egy nagyobb edénybe bepácoljuk. Adjunk hozzá 4-5 babérlevelet, 2 fej hagymát felkarikázva és ízlés szerint fűszereket.

Főzés:

Bent:

A szarvas csontjából a répával, a petrezselyemmel és a zellerrel egy húslevesszerű csontlevest főzünk. Ezzel öntjük fel majd a pörköltet.

Kint:

A bográcsba tegyünk bele 5-6 nagy fej felkockázott vöröshagymát és pirítsuk üvegesre.
A tűzről levéve tegyük bele a pirospaprikát és az előre bepácolt húst, majd öntsük fel sörrel.
Körülbelül 2 órán keresztül főzzük és a szükséges folyadékot a korábban lefőzött csontlével pótoljuk.
Közben ne feledkezzünk meg a bogrács alatt a tűzről.
Amikor már 2/3 részt megfőtt, tegyük bele a fűszereket és az egy dl pálinkát. Majd főzzük még fél óráig. Közben a megmaradt csontlevet turmixoljuk össze répával, petrezselyemmel és zellerrel. Majd az így kapott sűrű főzelékszerű folyadékot is adjuk hozzá. Ezután sózzuk meg és adjuk hozzá a paradicsomot is. Az ételt főzzük puhára, majd öntsünk
bele 2 dl vörösbort. Ezután 2 percig forraljuk még, majd vegyük le a tűzről.

Kenyér

Hozzávalók:

60 dkg fehérliszt
1 dkg élesztő
3 dl víz

egy csipet cukor

Egy dl vizet langyosra főzünk, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot. Majd kicsi liszttel kovászt készítünk belőle és langyos helyen fél órát pihentetjük. Fateknőbe töltjük a 60 dkg lisztet, beleteszünk egy teáskanál sót és a kovászt. Adjunk még hozzá lisztet, kovászt és 2 dl vizet. Ha nagyon ragad, tegyünk még hozzá lisztet, ha nagyon kemény, akkor addig gyúrjuk még, amíg tiszta nem lesz a kezünk és a tál oldala. Majd tegyük félre egy langyos helyre és 45 percig letakarva pihentessük.
Majd amikor megkelt a tészta, tegyük a nyújtódeszkára és gyúrjuk át és rakjuk vissza még egy órára a kemencébe.



Desszert:

Dörödgi meggyes rétes

Tészta:

1/2 kg liszt
2 db tojás

1,5 dl víz

Töltelék:

60 dkg kimagozott meggy
1 pohár tejföl
5 evőkanál étolaj
5 dkg zsemlemorzsa
25 dkg cukor

Elkészítési mód:

A tésztát gyúrjuk össze, majd készítsünk belőle 2 cipót. Terítsünk a deszkára vászonkendőt, tegyük rá a tésztából gyúrt cipót és olajozzuk be a tetejét. Ezután addig nyújtsuk a tésztát, amíg be nem fedi a deszkát. Hintsük meg meggyel, zsemlemorzsával, cukorral, tejföllel és olajjal. Majd a vászonkendő segítségével tekerjük fel két oldalról. Tegyük kiolajozott tepsibe és 220 fokon 25-30 percig sütjük.


Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 23., hétfő

Marsi Anikó furcsa alapanyagokat használt a leveshez


A népszerű műsorvezető előételébe még egy woodoobaba haja is belefőtt.

Éva a főételt nem akarta megenni, mert az szénhidrát diétája miatt nem ehet krumplit. De félt, hogy Anikót megbántja, ezért úgy döntött, kiszedi a számára egészségtelen alapanyagot belőle. Sándor ezen nagyokat kacagott, mert szerinte vicc, hogy valaki a rakott krumplit krumpli nélkül eszi.

Majd Anikó első saját készítésű desszertjére került sor, ami olyan finomra sikerült, hogy a Reggeli karcsú műsorvezetője három szeletet is evett belőle.
Anikó vacsorájára 35 pontot kapott vendégeitől.





Menü:


Előétel:
Pulykanyak leves

Hozzávalók:

1 csomag répa
zeller zöldje
petrezselyem
karalábé
1 vöröshagyma
vegeta (ételízesítő)
8-10 db pulykanyak

bors

Elkészítési mód:

Pucoljuk meg az összes zöldséget, de ne vágjuk fel, hanem egybe rakjuk bele egy nagy fazékba. Tegyük hozzá a pulykanyakat és az összes maradék hozzávalót. Főzzük készre és ízlés szerint ízesítsük.


Főétel:
Rakott krumpli gazdagon

Hozzávalók:

8-10 db tojás
2 kg krumpli
1 l tejföl
1/2 kg szárazkolbász
1/2 l biotej

Elkészítési mód:

Az elkészítési mód ugyanaz, mint egy hagyományos rakott krumplinál. A tepsit kenjük ki sok vajjal, rakjuk bele a krumplit, kolbászt, tojást és a tetejére pedig a tejfölt. Majd még egyszer rakjuk bele ugyanezt és tegyünk a tetejére tejfölt, aztán locsoljuk meg biotejjel. Figyeljünk arra, hogy a tej mindenhová eljusson a rétegeken belül. Majd rakjuk be a sütőbe és süssük pirulásig.



Desszert:
Joghurt torta

Hozzávalók:

1/2 kg eper
2 pohár natúr joghurt
1 csomag zselatin
tejszín
citromhéj

Elkészítési mód:

Melegítsük fel a tejszínt, majd rakjuk félre egy kicsit hűlni. Aztán keverjük csomómentesre a joghurttal és a zselatinnal. Reszeljünk bele egy egész citrom héját. Vágjuk fel az epret apró darabokra, szórjuk egy formába és öntsük hozzá a masszát, majd rakjuk be a hűtőbe. Hagyjuk állni két-három óráig és ízlés szerint tálaljuk.


Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 21., szombat

Kinter Oszkár éheztette a vendégeit


Mikor a vendégek az előételt, a toronyba halmozott buffola mozzarella-t meglátták, kétségbeesetten csak annyit kérdeztek: ugye a főétel ettől több lesz?

A házigazda lassan készítette a főételnek szánt Dijoni mustáros bélszínt, ezért vendégei már ököllel verték az asztalt, sőt, pizza rendeléssel fenyegetőztek.

Azonban desszertje, a vaníliapuding karamell réteggel olyan gusztusosra sikerült, hogy mindenkit lenyűgözött.

Vacsoráját 28 pontra értékelték a vendégek




Menü:


Előétel:
Gasztronómia remekmű, az ízek szerelmeseinek.

Toronyba halmozott buffola mozzarella

Hozzávalók:

4 darab buffaló mozarella sajt
4 darab közepes méretű paradicsom
1 doboz rukkola saláta
friss fűszerlevelek
olívaolaj
balzsamecet
durvára darált bors

Elkészítési mód:

A fűszerek leveleit szedjük le és válogassuk ki a legszebbeket. Mossuk meg hideg vízben a rukkola salátát és a fűszerleveleket, majd csepegtessük le róluk a vizet. Rakjuk egy műanyag dobozba, fedjük le és tegyük be a hűtőbe pár órára, hogy ropogós és friss legyen.
Szeleteljük fel egyforma szeletekre a paradicsomot és a sajtokat. Nagytányér közepére helyezzünk egy csokornyit a ropogós rukkola levelekből, rendezzük el ízlésesen, majd közepére váltakozva sajt és paradicsom karikákat tegyünk. Ha elkészült, szúrjuk át egy rozmaring ággal, daráljunk a tetejére fekete borsot, csorgassuk meg hidegen sajtolt olívaolajjal és balzsamecettel. Mellé pedig rozmaringos kenyércsíkokat kínáljunk.



Főétel:
A Cool műsorvezetője a pikáns ízek világába kalauzolja el önöket.

Dijoni mustáros bélszín

Hozzávalók:

1 kg marha vesepecsenye
1-1 ág friss bazsalikom
rozmaring
kakukkfű
1 kg burgonya
1 kisebb méretű sütőtök
4 db tojás sárgája
3 dl tejszín
2 evőkanál dijoni magos mustár
1 teáskanál kurkuma

darált bors
őrölt szerecsendió
1 db cukkini
4-5 evőkanál extra szűz olívaolaj

Elkészítési mód:

A lehártyázott bélszínt csorgassuk meg olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot. Vágjuk össze a fűszernövények leveleit, majd forgassuk meg a bélszínt a fűszerlevelekben. Tekerjük be fóliába és pár órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a húst.
A körethez főzzük meg a meghámozott burgonyát sós vízben épp úgy, mintha burgonyapürét készítenénk. Ha megfőtt, szűrjük le jól, törjük át, fűszerezzük kevéske őrölt szerecsendióval és keverjünk el benne 2 tojás sárgáját. A tököt vágjuk négyfelé, magjait szedjük ki és forró sütőben süssük meg puhára. A megsült tök húsát kanalazzuk át egy tálba, törjük össze villával, majd fűszerezzük meg szerecsendióval és keverjünk el benne 2 tojás sárgáját. Ha lágynak találjuk, akkor kevéske zsemlemorzsa hozzákeverésével tehetjük szilárdabbá.
Töltsük a nyomózsák egyik felébe a burgonyás, a másik felébe a sütőtökös pépet, majd nyomjuk cukkini szeletekre. Forró sütőbe téve pár perc alatt süssük pirosra.
Vágjuk körülbelül 15-20 dekás egyforma darabokra a bepácolt bélszínt, majd hevítsünk fel egy kevéske olívaolajat egy nagy serpenyőben. Tegyük bele a hússzeleteket és mindkét oldalát közepes lángon süssük körülbelül 5-5 percig.
Közben egy másik serpenyőben készítsük el a mustáros mártást. Öntsük az edénybe a tejszínt, kanalazzuk hozzá a mustárt, szórjuk rá a kurkumát, majd ízesítsük kevéske sóval és darált borssal. Pár perc forralással fűzzük sűrű mártássá.
Tálaláskor nagy tányérok közepére kanalazzunk a mustáros szószból, helyezzük rá a megsütött bélszínt, majd helyezzük mellé a megsütött körítést.




Desszert:
Oszkár pudingjával bárkit elvarázsolhatnak.

Vaníliapuding karamell réteggel

Hozzávalók:

5 db tojássárgája
10 dkg cukor (+extra a tetejére)
fél dl tej
5 dl tejszín
2 db vaníliabab

Elkészítési mód:

Tegyük a tojások sárgáját egy keverőtálba, adjuk hozzá a cukrot, a vanília kikapart magjait, a tejet és a tejszínt. Keverjük jól össze, hogy a cukor elolvadjon, majd töltsük teás csészékbe vagy pudingformákba. Helyezzük vízzel feltöltött tepsibe és tegyük előmelegített sütőbe, majd 140-150 fokon 30-35 percig gőzöljük. Ha elkészült, vegyük ki a sütőből és hagyjuk a tepsiben kihűlni.




Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 19., csütörtök

Sütő Enikő bioételekkel várta vendégeit


Bea megérzései jók voltak, hiszen csakis bioételekkel szolgált fel a házigazda Enikő. Oszkár a fűszeres főétel után egy pohár vízért imádkozott, azonban Sütő Enikőnél evés közben nincs hely az ívásnak, így poharak sem voltak az asztalon.
Enikő vacsoráját a vendégek 27 pontra értékelték




Menü:

Előétel:
Egészséges energiabomba, mandulával és tejszínnel díszítve

Hozzávalók:

csalánból főtt erős tealé
1 fej fokhagyma (ha kínai)
¾ kg spenót
1 gyűszűnyi Ouzo
1 szójatejszín
olívaolaj
szerecsendió
fenyőmag
borsikafű
mandula

Elkészítési mód:

Első lépésként főzzünk egy erős csalánteát, majd tíz percig hagyjuk állni és tegyük félre.
Második lépésként fonnyasszuk meg a spenótot fokhagymás olajon és öntsük hozzá a csalánteát, majd kis szerecsendióval, borsikafűvel és egy kupak Ouzo-val, szójatejszínnel, sóval és borssal ízesítsük. Az egészet turmixgépbe tegyük és turmixoljuk össze. Majd pirított fenyőmaggal hintsük meg, illetve mandulával és kis szójatejszínnel díszítsük.


Főétel:
Enikő főételétől, bármi növényevővé válhat.

Hozzávalók:

1 zacskó bulgur (búzatöret)
3 csomag koriander
2 fej lilahagyma
1 doboz koktélparadicsom
2 zöld erős paprika
1 sárga, 1 zöld, 1 piros pritamin paprika
1 csomag menta
1 csomag petrezselyem

Elkészítési mód:

A bulgurt forrásban lévő vízben főzzük meg, majd 5 percig hagyjuk állni addig, amíg nem puhul meg. Az apróra vágott zöldségekkel keverjük össze 1 dl olívaolajban és a zöld citrom levével találjuk.

Szejtán pörkölt

Hozzávalók:

30 dkg szejtán (búzahús)
3 fej vöröshagyma
2 üveg biolecsó (vagy saját készítésű)

Elkészítési mód:

Olajon üvegesre párolt vöröshagymába tesszük a szejtánt és felöntjük biovegetás forrásvízzel vagy ásványvízzel. Kb. 7 percig fedő alatt pároljuk, majd biolecsóval összekeverjük és tetszés szerint tovább ízesítjük.


Desszert:
Biofagyi
Finom, mert fagyi, de egészségesebb a föld összes desszertjénél, mivel bio.

Hozzávalók:

2 doboz szeder
1 doboz szójatejszín
1 evőkanál fahéj
2 evőkanál méz
1 zöld citrom leve

Elkészítési mód:

Ezeket összeturmixoljuk, és az így kapott habot biofagylalttal (csoki ízű), szójatejszínnel meglangyosított karobbal tálaljuk.



Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 18., szerda

Dániel lakásában nem várt dolgokkal szembesültek a vendégek


Benkő Dániel hiába hozta ki magából a maximumot egy háromfogásos menüvel, kényes vendégei a látottak után már nem bírtak enni. Enikőt a hányinger kerülgette, Oszkárt pedig a piszoktól való félelem. Bea asszony azonban gyorsan a tettek mezejére lépett és maga tisztította fényesre az étkészletet.

Dániel vacsorájára 22pontot kapott vendégeitől



Menü:


Előétel:
Busás leves, de nem csak milliomosoknak.

Busakrémleves

Hozzávalók:

1 busa
4 evőkanál zabpehelyliszt
2 dl tejszín
fél citrom leve
3 evőkanál mustár
tengeri só
tört bors
oregánó
fokhagyma

Elkészítési mód:

A megtisztított busát főzzük egy kevés vízben kocsonyássá. Hagyjuk állni, közben keverjük össze a 4 evőkanál zabpehelylisztet, a 2 dl tejszínt, egy fél citrom levét, 3 kanál mustárt, egy csipet tengeri sót, tört borsot, oregánót és egy fokhagymát. Ha nem elég híg, akkor a busa levéből még adhatunk hozzá. Tálalás előtt 20 perccel forraljuk fel és adjuk hozzá a busához.



Főétel:
Népszerű lantművészünknek hála, most már tündérpor nélkül is varázsolhatnak a konyhában.

Babtitok varázs

Hozzávalók:

1 kg tarkabab
4 fej vöröshagyma
2 paradicsom
babérlevél
fokhagyma
fél kg mangalica füstölt kolbász
1 mangalica köröm vagy láb
zabpehelyliszt

Elkészítési mód:

Főzzük meg az 1 kg tarkababot sótlanul. Ha elfogy a víz, akkor pótoljuk. Vegyük le a tűzről, mielőtt teljesen megpuhulna.
Ezzel egyidejűleg tegyük fel a másik lábast is kevés vízzel, amibe a 4 fej apró kockákra vágott vöröshagymát rakjuk bele, majd adjuk hozzá a két nagy paradicsomot, a babérlevelet és a pár gerezd fokhagymát is. Öntsük hozzá a babot, amikor szétfőtt a hagyma.
A harmadik lábasban pedig a füstölt mangalica szeletelt kolbászt főzzük egy kevés vízben. A pikáns íz kedvéért adhatunk még hozzá egy mangalica körmöt vagy lábat is. Ezt legalább 2 órán keresztül főzzük. Ha elkészült, az egészet adjuk hozzá a babhoz. Forrásig főzzük, majd a zabpehelyliszt és a víz keverékével készítsük el belőle a galuskát, amit beleszaggatunk majd az ételbe. 15 perc főzés után elkészül az étel, ami rögtön tálalható is.


Desszert:
Egy kis méz, pár szem vaníliás cukor és máris kész az országos remekmű.

Zabkorpás tészta

Hozzávalók:

Fekete rész:

2 doboz tejföl
fél dl tejszín
4 tojás
citromhéj
méz
vaníliás cukor

Fehér rész:

Ugyanaz, mint a fekete rész csak:
+ 1 csomag túró

Elkészítési mód:

Gyufa tésztát vagy más metélt zabtésztát főzzük ki a forrásban levő vízben. A vizet öntsük le róla, majd egy olíva olajjal kikent tepsibe töltsük bele. Amíg ez fő, addig keverjük ki az önteteket, majd öntsük ezeket egymás mellé a tepsibe és süssük 30-40 percig. A tetejére tegyük az aszalt gyümölcsöket, és máris találhatjuk.



Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 17., kedd

Soma menüje 4 évszakkal kezdődik



Soma a bohém stílusával varázsolta el vendégeit, vacsoráját 30 pontra értékelték.






Menü:

Előétel:
Soma mártogatósa
Ezekkel, a vendégváró falatokkal nem csak a celebeket, hanem bárkit lenyűgözhet.

Avokádókrém

Hozzávalók:

2 puha avokádó
1 paradicsom
kis fej vöröshagyma
1 lime
1 csokor friss koriander


Elkészítési mód:

Húzzuk le a paradicsomnak a héját – ha forró vízzel leöntjük a beirdalt paradicsomot könnyebben lehúzható - és tegyük hozzá a meghámozott avokádóhoz. Majd csurgassuk le lime-mal a meghámozott vöröshagymát, és hagyjuk pár percig ázni a zamatosabb íz kedvéért. Ezután turmixoljuk össze és ízesítsük sóval, s friss korianderrel.


Salsa

Hozzávalók:

6-7 paradicsom
2 piros színű paprika
1 nagy fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
chili vagy chipotles
frissen darált bors
olíva olaj


Elkészítési mód:

A paradicsomot karikázzuk fel és extra szűz olíva olajban süssük barnára. Ezzel egyidejűleg a paprikát is pároljuk, majd pirítsuk ropogósra. Ha ezzel megvagyunk, akkor adjuk hozzá a többi hozzávalót is. A turmixolásnál azonban arra ügyeljünk, hogy ne pépesre, hanem egy kicsit darabosra turmixoljuk.
Padlizsánkrém

Hozzávalók:

2 padlizsán
4 gerezd fokhagyma
chipotles
frissen darált bors
olívaolaj


Elkészítési mód:

A padlizsánt karikázzuk fel és extra szűz olívaolajban mindkét oldalát süssük barnára. Ezután adjuk hozzá a többi hozzávalót. (A chipotles elhagyható, ha valaki nem szereti, mivel csak Soma tette hozzá.) A fokhagymát reszeljük apróra vagy törjük pici darabokra, és turmixoljuk össze.


Füstös vajbab

Hozzávalók:

5 fej hagyma
egy kevés teavaj a hagyma alá
1 kg mirelit vajbab
garam masala vagy curry (arab boltokban kapható fűszerek)
30-40 dkg nagylyukú reszelőn lereszelt füstölt sajt
3/4-ed liter sűrű típusú főzőtejszín

kis kanál cukor
fűszer
chili

Elkészítési mód:

A hagymát vágjuk apró darabokra és dinszteljük üvegesre. Öntsük rá a vajbabot, fedjük le és hagyjuk puhulni. A fűszereket szórjuk rá, így belefő az ízük. Mikor már majdnem kész, szórjuk bele a lereszelt sajtot is, aztán a tejszínt és szószosra keverjük.


Főétel:
Soma kendermagosa
Van a közelében baromfiudvar? Ha igen, akkor Soma kedvenc főételét Ön is elkészítheti.

Hozzávalók:

1 kg baromfi vagy sertés hús
olaj
4-5 fej vöröshagyma
2 petrezselyemgyökér
4 sárgarépa
2 karalábé
1 zellergumó
80 dkg gomba (lehet sampion, vagy csiperke is)
80 dkg zöldborsó
frissen darált bors
sok petrezselyemzöld

tejszín

Elkészítési mód:

Pirítsuk a hagymát üvegesre, majd adjuk hozzá a húst és pörköljük meg, vagyis addig süssük kis lángon, amíg ki nem ereszti a levét és barnára nem pirul. Majd hígítsuk fel vízzel és hagyjuk főni. A gombát is dinszteljük és pirítsuk, majd daráljunk rá borsot, aztán sózzuk meg. Mielőtt teljesen átsülne a hús adjuk hozzá a zöldséget, majd fűszerezzük és végezetül pedig tejszínnel ízesítsük.


Desszert:
Soma chilis csokija
Csípős finomság, nem csak chili kedvelőknek.

Hozzávalók:

eper
2 tojás sárgája
10 dkg porcukor
2 dl tej
2 szelet főzőcsoki
1 púpos evőkanál holland kakaópor
Chili

Elkészítési mód:

A tojássárgájához rakjunk porcukrot és keverjük habosra, majd kis lángon főzzük sűrűre a tejet, a megpuhított csokoládét és a friss chili darabokat. Miután kihűlt eperdarabokkal tálalhatjuk.


Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 16., hétfő

Gáspár Bea nem sok pontot kapott vacsorájára


A sokak által kedvelt Bea asszony hiába adott bele apait-anyait, celeb társai mégsem voltak megelégedve főztjével. Vacsoráját mindössze 26 pontra értékelték vendégei




Menü:


Előétel:
Bea asszony levese
Bea asszony előétele, a hagyományos ízek kedvelőinek.

Hozzávalók:
4-5 szem krumpli
6-8 gerezd fokhagyma
2,5 dl tejszín

szerecsendió
őrölt bors
babérlevél

Elkészítési mód:

Az összekockázott krumplit és fokhagymát főzzük meg és tetszés szerint ízesítsük. Ha a krumpli megfőtt, akkor turmixoljuk össze vagy egy krumpli kinyomón törjük át. Ezután tegyük vissza a tűzhelyre és várjuk meg, míg rottyan egyet, majd sűrűsítsük be tejszínnel. Végezetül pedig egy kibelezett rozscipóban tálaljuk.
A tálalás előtt azonban mindenképpen grillezzük a cipót, így nem ázik át. Majd ha ezzel is végeztünk sajttal és petrezselyemmel díszítsük.



Főétel:
Bea asszony csirkéje
Az ínyenc ízek kedvelőinek, most Bea asszony kedveskedik egy recepttel.

Hozzávalók:
1 kg csirkemell filé
4 db nagy krumpli
2 db cukkini
1 db répa
4 db tojás
liszt
fokhagyma

ízesítő
olaj, őrölt bors

Elkészítési mód:

A húst szeleteljük vékony darabokra, majd klopfoljuk és sózzuk meg.
A krumplit, cukkinit és a répát reszeljük le, majd tegyünk hozzá tojást, lisztet, fokhagymát és fűszereket. Ha az állaga nem jó, akkor rakjunk még hozzá egy kis lisztet. Ezután a csirkemell darabokat lisztben forgassuk meg, majd kevés forró olajban süssük ki.
Köret:
Rizi-bizi
Kevés hagymát megdinsztelünk és megpirítjuk a rizst. Ha ezzel végeztünk, akkor sóval, borssal, ízesítőkkel megszórjuk, és meleg vízzel felöntjük 2:3 arányban. Fedő alatt pároljuk, míg el nem fő a víz.


Desszert:
Bea asszony mákos galuskája
Ezért a desszertért még Győző is hazaugrik koncertkörútjáról.

Hozzávalók:
60 dkg sima liszt
fél csomag friss élesztő
3 evőkanál cukor
3 evőkanál vaj
2 dl tej
2 tojás sárgája
1 csipetnyi só
1 pohárnyi margarin
1 dl tej
20 dkg darált mák
5 dkg cukor
félmaréknyi mazsola
1 db citrom lereszelt héja

Elkészítési mód:

Morzsoljuk le az élesztőt egy pohárba, és öntsük fel félpohárnyi langyos vízzel, majd keverjük össze cukorral. Egy keverő tálba szórjuk a lisztet, és egy csipetnyi sóval ízesítsük. Öntsük rá a felfuttatott élesztőt, majd dagasztógéppel kezdjük el dagasztani. Kis adagokban adjuk hozzá a langyos tejet, a tojás sárgáját és egy szobahőmérsékletű vajat. Addig keverjük, míg a tészta az edény faláról le nem válik, majd langyos helyen tároljuk és kelesszük a kétszeresére.
Tegyünk darált mákot, cukrot, reszelt citromhéjat és mazsolát egy tálba, majd keverjük össze. Öntsük rá a forró tejet és egy-két percig hagyjuk főni kis lángon.
Ha megkelt a tészta tegyük egy lisztezett deszkára és nyújtsuk ki másfél centi vastagságúra. Egy kisebb szájú pohárral vagy pogácsaszaggatóval szaggassuk kis darabkákra. Bea asszony szerint érdemes a pohár száját időnként étolajba mártani, így nem fog ráragadni. Végezetül pedig a kis tésztagaluskák egyik felét helyezzük egy kivajazott közepes méretű tepsi aljára. Kanalazzuk rá a mákos töltelék háromnegyed részét, igazítsuk el egyenletesre, majd rakjuk a tetejére a kiszaggatott tészta másik felét. A maradék tölteléket osszuk el rajta és tegyük előmelegített sütőbe, ahol 150-160 fokon süssük 35-40 percig.
Ha elkészült tálaljuk nagy tányéron, erdei gyümölcsökből készült szósszal.



Forrás: vacsoracsata.tv

2009. március 13., péntek

Rózsa György egyszerű ám minőségi ételekkel próbált vendégei kedvében járni


Rózsa György vacsoráját a vendégek 32 pontra értékelték

Csomor Csilla jó előre megtippelte, hogy feltehetőleg sárgadinnye és sonka is lesz, mert ahhoz csak a hozzávalókat kell megvenni. Gyuri talán meghallotta a színésznő találgatását, mert az előétel tényleg sárgadinnye volt serranói sonkával és némi csavarral. Csak a tálaláskor derült ki, hogy a titokzatos csavar mozzarellát takar, ennek pedig mindenki nagyon örült.

Többször elhangzott, hogy az ételek elkészítése ugyan nem igényelt túl nagy főzőtudományt, a házigazda kedvessége és szeretete az egész estét meghitté és feledhetetlenné tette. A Kapcsoltam egykori műsorvezetőjére élő legendaként tekint a kis csapat, ennek ellenére rendkívül viccesnek találták, hogy teraszon elfogyasztott vacsora közben folyton ugráltatták valamiért. Egyszer majonézért, aztán kechupért, csípős szószért, tejszínes mártásért rohant a hűtőhöz, ami végül teljesen kiürült.

A főételt is (roston sült kavalkád salátaábrándokkal, mártástengerrel) jóízűen majszolták a sztárvendégek, ráadásul végre mindenki megtalálhatta a kedvére való húst, hiszen csirke és tarja is került az asztalra. A desszertet (csokifondü csábító gyömölcsökkel) Csilla vacsorájához hasonlóan sajttálas csipegetés és borozgatás zárta.


Menü:

Előétel:
Sárgadinnye serranoi sonkával és némi csavarral.

Hozzávalók:

2 szép darab sárgadinnye
fél kg serranói sonka
mozzarella, szárított paradicsom, stb.


Elkészítési mód:
A sárgadinnyét hosszában kettévágjuk, és a magos részét kivesszük, kerek szeleteket vágunk egy éles késsel, és a közepére tesszük a sonkaszeleteket. Mellé mozzarellát kínálunk.


Főétel:
Roston sült kavalkád, salátaábrándokkal, mártástengerrel

Pesztó

Hozzávalók:
1 csokor friss bazsalikomlevél
2 evőkanál fenyőmag
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl olívaolaj
3 evőkanál parmezán sajt
1 csipetnyi tengeri só

Elkészítési mód:

A bazsalikomleveleket mossuk meg jól, szedjük ki egy szűrőedénybe, majd várjuk meg, míg lecsepeg.

Tegyük konyhai gyorsvágó gépbe, adjuk hozzá a többi alapanyagot, majd az egészet a gép segítségével pépesítsük. Szedjük át kis üvegekbe, zárjuk le jól, majd fagyasztószekrényben tároljuk. Felhasználás előtt egy órával célszerű kivenni a fagyasztóból, majd a maradék újra lefagyasztható.
Ezt a pesztót tartósítószer és hőkezelés nélkül készítettük, fagyasztva sokáig megőrzi frissességét.

Barbecue szósz

Hozzávalók 8 adag húshoz:
1 fej vöröshagyma
3 db újhagyma
3 gerezd fokhagyma
1 dl borecet
1 dl víz
1 dl ketchup
1 dl citromlé
10 dkg barnacukor
1 dl chiliszósz
1 evőkanál őrölt mustármag
2 evőkanál Worchester szósz
1 mokkáskanál cayenne-i bors
1 mokkáskanál őrölt fekete bors
1 mokkáskanál bazsalikom
1 mokkáskanál szurokfű


Elkészítési mód:
A hagymákat apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Rászórjuk a fűszereket, jól összekeverjük, majd felengedjük vízzel, citromlével, borecettel, ketchuppal, chiliszósszal. Hozzáadjuk a barnacukrot, megsózzuk. Hidegen tálaljuk a húsokhoz.

Grillezett húsok

Hozzávalók 4 főre
4 csirkemell filé
4 evőkanál Lucullus Sültcsirke fűszersó
1 dl olaj

Elkészítési mód:
A csirkemellet megmossuk, leszárogatjuk. A fűszer sót az olajjal elkeverjük, majd a csirkét körös-körül alaposan bekenjük vele. Letakarva, hűtőszekrényben kb. 1 órán át érleljük.
A csirkét forró rostlapon vagy serpenyőben oldalanként 5-6 perc alatt megsütjük, majd a parajos burgonyapürével és friss salátával kínáljuk. Ezt ugyanúgy megtehetjük más hússal is. Például tarjával.



Desszert:
Csokifondü csábító gyümölcsökkel

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg keserűcsoki
4 evőkanál tejszín
2 evőkanál rum
1 ananász
2 körte
2 banán
2 alma
1 fonott kalács

Elkészítési mód:

A gyümölcsöket megpucoljuk, kockára és karikára vágjuk.

A fondüedénybe öntjük a tejszínt, belekockázzuk a csokoládét, és nagyon lassú tűzön felolvasztjuk, majd beleöntjük a rumot is. Ekkor az asztal közepére tesszük a fondüt, mindenki a villájára szúr egy-egy gyümölcsöt és a csokiba mártja, és a kaláccsal fogyasztja.



Forrás: vacsoracsata.tv