2009. április 8., szerda

István Dániel vacsoráján konzervekkel kezdődött a menü


Miután a celebek elfogyasztották a konzerveket, Dániel felszolgálta az általa készített előételt, ami ugyan mindenkinek ízlett, de Andi szerint egy egyszerű készítésű, fantáziátlan étel, amit bárki el tudott volna készíteni.

A főétel annak ellenére, hogy gusztusosan volt tálalva, kóstolás után kiderült, hogy kissé odakozmált, ezért Mariann inkább a tányérján hagyta a húst. Azonban a desszert már mindenkinek elnyerte tetszését, nem csak a tálalásban, hanem ízében egyaránt.

Dániel a 32 pontot kapott vacsorájára a celebektől


Menü:


Előétel:
Mozzarella pármai sonkába tekerve

Hozzávalók:

5 ökölnyi nagyságú mozzarella
pármai sonka
szárított bazsalikom
bazsalikomos olíva
fügés balzsamecet
paradicsom

Elkészítési mód:

A sajtokat óvatosan beletekerjük a pármai sonkába, majd kettévágjuk. A két félből háromszöget formálunk, az üres helyre pedig paradicsom szeletet ékelünk. Megszórjuk bazsalikommal és megöntözzük ízlésesen az ecettel és az olajjal.



Főétel:
Sertés karaj vörösborosan aszalt gyümölcsökkel

Hozzávalók:

10 szelet csontozott sertés karaj
márvány sajt
aszalt szilva, esetleg egyéb aszalt gyümölcsök
3-4 dl száraz minőségi vörösbor

Elkészítési mód:

Sima tepsibe rakjuk a karajokat, rászórjuk a fél zacskó aszalt szilvát, majd a kezünkkel rámorzsoljuk a márványsajtot. Mindezt minőségi száraz vörösborral felöntjük úgy, hogy a húsokat a bor ellepje. Sütőben 200 fokon addig sütjük, amíg a hús meg nem puhul és el nem fő a bor.



Desszert:
Túrós kifli

Hozzávalók:

10-12 db száraz kifli
1 liter tej
fél kg túró
1 nagy pohár tejföl
vaníliás cukor
mazsola
porcukor
2 tojás sárgája

Elkészítési mód:

A kifliket lekarikázzuk, majd meleg tejjel leöntjük úgy, mintha mákos gubát készítenénk. Kivajazunk egy sütő tálat, majd egy rétegben a kiflit elhelyezzük benne. Közben a túrót összekeverjük a mazsolával és a vaníliás cukorral, ízlés szerint még tehetünk bele porcukrot is. Pici tejjel felöntve összekeverjük, majd a kapott masszát szépen rákenjük a sütőben az egyik kifli sorra. Aztán a maradék leöntött kiflit újból ráhelyezzük a túrós rétegre. A tetejére kenjük a nagy pohár tejfölt, majd 200 fokon 20-30 percig sütjük, amíg a tejföl kicsit meg nem pirul.




Forrás: vacsoracsata.tv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése